„És lészen csillagfordulás megint…”

Wass Albert: Üzenet haza ​​​​

​

Egyik nap kezembe került Tukacs László és Csillag Péter: „Ha a pályák beszélni tudnának” című könyve, ami arról mesél, hogy milyen is volt a fociélet a 70-es, 80-as években Szatmárban. Jórészt olyan pályákat és csapatokat mutat be, amik azóta megszűntek. A sok humor mellett ott van a mélyről jövő szomorúság is a könyvben, az elmúlást látva. 

   A könyvről eszembe jutott egy nyári esemény is, ahol a szatmári lelkészek válogatottja a Szatmári Fradisták csapatával játszott, Tukacs Laci szervezésében, és újra benépesítettük a kölcsei futballpályát egy jó hangulatú meccs idejére, és tettük ezt azért is, hogy el ne felejtsük a régi idők hangulatát, és hogy hol van a pálya: ki tudja, egyszer még lesz újra csapat ott is!

   Ami különösen fontos, hogy sok fiatal lelkész vagy teológus is volt velünk, és jól érezték magukat. Fontos a jövőbe bizakodva nézni!

   Ravasz László írja, az 1922-es püspöki jelentésében: „Ovidius elbeszélése szerint, midőn Deucalion és Pyrrha, az irtóztató özönvíz után, a kihalt iszapba fúlt földre újra ráléptek: remegő kézzel emelték fel a földről a halottak tetemkéit és hátuk mögé dobták. És íme, a lehulló csontok új, erős emberekként, a régiekhez méltó nemzedékként szökkentek talpra.” 

   A reménység szavai ezek, közvetlenül egy vesztes világháború és a gyászos trianoni diktátum után!

   Nemrég olvastuk Dániel könyvét és sokadszorra ragadott meg a három hitvalló férfi története, a harmadik részben. A hit és reménység története ez. A három, eredeti nevétől megfosztott (mert ezek a nevek, ún. teofor nevek voltak, vagyis magukban hordozták az élő Isten nevét), fogságban lévő fiatal ember példát ad arról, hogy Istenről való bizonyosságunk nem függ az élet eseményeitől, a körülményektől, és élet-halál kérdése, hogy valóban ura-e Isten a szívünknek, teljesen és igazán, vagy sem. Sadrak, Mésak és Abédnegó története a törhetetlen hűségre tanít. A hit nem mérlegelés kérdése, azt a piacon kell. Életveszély esetén is hűség a hitünkhöz, bízva abban, aki meg tud szabadítani. Ezért mondják: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: Ő ki tud minket szabadítani az izzó, tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király”. És igazi odabízásként, megmutatva, hogy a hit az hit, az Isten pedig Isten, így folytatják: „De ha nem tenné is, tudd meg, ó király, mi a te isteneidet nem tiszteljük…”

Megtanulhatjuk e megrendítő történetből, hogy mindenkor a hit dönt el mindent! Akik a biztos pusztulást is vállalják, azok mellé negyedikként odaáll az Úr angyala, de ha nem tenné is,  az ő életük már rendben van. Aki hisz, megmenekül a körülmények uralmától. 

   Izzó kemencéje fenyeget ma a jólétnek, a haszontalan időtöltésnek, az istentelenségnek, az értelmetlen fogyasztásnak, az üres életnek, jöhetnek despoták, fordulhat a világ önpusztító borzalomba, ünnepelheti a bűnt és az erőszakot – mi már védve vagyunk a fizikainál is fontosabb módon: a lelkünkben. A reménység megtart minket. 

   A tudósok azt mondják, hogy Dániel könyve átvezetés az Újszövetségbe, hiszen Krisztus előtt alig több mint száz évvel keletkezett. Mi azt is tudjuk, hogy 70 év száműzetés után megtisztult szívvel ért haza egy új nemzedék, mert Isten a maga részéről hűséges maradt esküvéséhez. Mi azt is tudjuk, hogy volt csillagfordulás az idő teljességében, amikor összeért az ég a földdel, a betlehemi éjszakában, és azóta is van folytatás, a Jelenések könyve ezt így írja: „Én, Jézus küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetek előtt. Én vagyok Dávid gyökere, és új hajtása, a fényes hajnalcsillag.” (2,16)

​

Köszönthetjük Őt ezen az ünnepen: 

„Szép hajnalcsillag, Jézus, ragyogj fel!

Teljék meg szívünk tiszta fényeddel!

Adventi csendben téged várunk. 

Jöjj, Urunk Jézus, maradj nálunk…”

(385. d.)

​

Ha velünk marad – ezt ígérte is – akkor nem kell félnünk, mit hoz a jövő, mert

Wass Albert szavával: 

„Maradnak az igazak és jók, 

A tiszták és békességesek, 

Erdők, hegyek, tanok és emberek…

… És lészen csillagfordulás megint…”, 

és ha lesz: „nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.

Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk, 

És leszünk Egy Cél és Egy Akarat.”

 

S ha ez a reménységünk, márpedig ez, akkor Ravasz László már idézett jelentését is hadd citáljam újra elétek: „Végül üresen maradt helyükre új embereket küld, s bennük közli mindenre elégséges erejét.”

   Az a reménységünk, hogy így lesz, és akkor nemcsak a szatmári templompadokba, hanem a ma néptelen focipályákra is küld embereket a mi megváltó és megtartó Urunk!

​

Áldott ünnepet kívánok!